Na, kicsit megkésve de lassan elkészült a túra beszámolója. Kicsit időhiányban szenvedek, de próbálok mindenre időt szakítani. Itt a jó idő, így inkább a szabadban töltöm az időm jelentős részét, hisz ki kell használni minden egyes percet, sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, vagy hogy lesz-e holnap.

Na de akkor a túra. Reggel a procedúra a szokásos volt, vasút, majd vonat és megérkezés Tatabányára.
A vonaton voltak "túrázók", akik szintén leszálltak, bár utána többet nem láttam őket :-) Biztos más útvonalon mentek, vagy csak egy lightos sétát tettek a környéken. Az első pár száz méter még könnyű volt, az út átvezetett az autópálya alatt, eddig nem volt semmi nehézség, de a túra csak itt kezdődött.

Állítólag 419 lépcsőfok vezet fel a Turulhoz, de 150-nél elvesztettem a fonalat és leballagtam újrakezdeni, de félúton meggondoltam magam :-) és inkább nem számolgattam tovább. Mivel a kirándulást összekötöttem a "ládázással", így nem egyből mentem fel a madárhoz, hanem közben levadásztam a GC419 láda egyes pontjait. Első pont még a városban volt (56-os emlékmű) második pont a lépcső kezdeténél lévő ivó-kútnál, míg a harmadik a Szelim-barlanghoz vezető ösvényen. A láda maga a "nagy madár" közvetlen környezetében volt megtalálható. A lépcső elég meredek volt, de lendületesen lehetett közlekedni, mert nem volt sok túrázó az úton, nem úgy mint egy héttel előtte, mivel ekkor volt a Gerecse túra. Ott kicsit nehézkesebb volt az előrejutás. Most pár embert sikeresen leelőztem, ők nem voltak olyan jó kondiban, mint én :D

Nem akarok nagyképű lenni, de jó érzés töltött el, amikor láttam, hogy fújtatva kapaszkodnak felfele miközben én meg könnyen átszökelltem rajtuk és száguldoztam tovább. A száguldásom miértje az, hogy azt terveztem, hogy fent a csúcson fogyasztom el reggelim és már kezdtem éhes lenni, így ott lebegett a szemem előtt a szendvics.

Felérve kerestem is egy padot ahol kényelembe helyeztem magam és elfogyasztottam megérdemelt uzsonnám (reggelinek már késő lett volna és azt amúgy is ettem otthon). A szendvicsek elfogyasztása után nekiindultam megkeresni a ládát, aminek a koordinátáit a Szelim-barlangnál feljegyeztem. A leírás alapján mentem, de így sem volt könnyű, olyan részekre jutottam el, ahova a ládakeresés nélkül biztos nem jutok el, vagy magamtól nem jöttem volna ide fel. Egy sziklaperemre kellett felmászni, ami nem volt éppen veszélytelen és a szél sem segített, mert amúgy sem volt problémamentes a séta a sziklákon, de a szélnek köszönhetően minden egyes lépésnél meg kellett küzdeni azzal is, hogy ne billentsen ki az egyensúlyból.
Már majdnem feladtam a láda megtalálását, mert sehol sem találtam, amikor még egyszer utoljára nekirugaszkodtam és ekkor megláttam. Mászni kellet érte, de nem volt gond, hajtott a vágy, hogy "levadásszam".

Ezt követően a piros háromszög turistajelzésen továbbindulva a „vas szörny" lett célba véve. Szerencsére itt is volt láda így kellemest a hasznossal összekötve elindultam levadászni. Ez egy két pontos multi volt aminek első pontja fent a kilátóban volt.
10 óra után már azért növekedett az emberek mennyisége, úgy látszik a jó idő meghozta a kedvet a kirándulgatáshoz. A kilátón felfele menet összefutottam egy kutyussal, aki bár csak a ¾-éig jutott fel, tovább nem mert menni, de le a kalappal előtte, bátrabb volt mint jó pár ember. Fent a kilátás pazar volt, de sajna a szél itt is érződött, minden dolgot, amit elfújhat jó szorosan kellett fogni, nehogy érzékeny búcsút vegyek tőle. Pont egy iskolás csoport érkezett meg, ezért a lejutás kicsit körülményesebb volt, mert minden fordulóban amennyire lehetett félre kellett állni, hogy tudjunk haladni.

Az iskolás csoporttal többször is találkoztam a túra alkalmával. A kilátóban a következő pont (ami maga a láda) koordinátái voltak megtalálhatóak. Pechemre a láda a Turul fele volt, így irányban visszafele kellett menni, de hála a jó térképnek, nem ugyanazon az úton mentem, mint amin jöttem így új terepet fedeztem fel. Volt pár ember, akik szintén inkább a vadregényes utat választották. A láda a Szelim-barlang felső nyílásánál van. A nyílás kerítéssel van körbekerítve és a peremtől eléggé távol, így nem igen lehetett lelátni, de a biztonság szempontjából lehet ez így a jó.
Mert azért elég magas a barlang és ugye jó nagyot lehetne zakózni fentről. A láda kis keresgélés után meg is lett. A környezetében rengeteg túrás volt található, ami vaddisznók jelenlétére utal.

Innen vissza kellett menni a kilátóhoz, mert az út onnan folytatódott tovább a forrás fele. De hogy ne kelljen ugyanazon az úton menni (ismét), ezért kihasználva a térkép lehetőségeit egy harmadik úton indultam el, ami kicsit veszélyes volt, mert végig a sziklaperem mellett haladt. Lenézve elég nagy mélység tárult elém, de szerencsére biztos volt a talaj. Útközben egy tapsifülessel is összefutottam. Kicsit meg volt szeppenve, hogy mi a fenét keres erre ember, de pár szökkenéssel már odébb is állt. A végén visszacsatlakoztam a 2. úthoz, mert a 3. kicsit járhatatlannak tűnt.

A kilátótól a piros háromszög jelzést követve szépen learaszoltam a völgybe, és szó szerint csak araszolva lehetett menni, mert nagyon meredek volt az út. Ekkor futottam ismét össze az iskolás csapattal, akik liba sorba mentek lefele. Gondoltam tekézek egyet és fentről meglódulva letarolom a csoportot, de inkább kihagytam és egy darabig mögöttük haladva mentem tovább. A völgyben a piros kör jelzést követve célba vettem a forrást.

Elég kalandos az odavezető út, de éppen ezért csodaszép. A forrás környéke elég rendezetlen, sajna vannak primitív emberek, akik ott tartanak összejöveteleket. Ez nem is lenne baj, ha nem hagynának ott rengeteg szemetet. A primitívség magas foka amikor látja hogy nem fér bele a szemetesbe az általa termelt mennyiség, ezért odateszi mellé. Amennyi energiát belefeccölt abba, hogy minden "egy helyen" legyen, vehette volna a fáradtságot és elvihette volna magával és akkor szebb lehetett volna a forrás környéke. De sajna az ilyen emberekkel nem lehet mit tenni, taplók voltak, vannak és lesznek mindig is. Kívánom nekik, hogy kamatostul kapják ezt vissza.

A forrás a beharangozottakkal ellentétben nem volt elapadva, valami csordogált belőle, de őszintén megvallva inkább nem ittam belőle, mert ki tudja mi az ami folyik belőle :D Helyette megettem az ebédem a környező padok egyikénél és már jóllakottan folytattam az utam tovább.

A jelzést követve az út egészen a főútig vezetett, ahol a kerékpárutat igénybe véve egészen Vértesszőlősig meneteltem. Meneteltem, mert olyan volt, mint a katonaságnál a menetgyakorlat. Teljes "menet"-felszerelésben, tűző napon, aszfalt úton haladtam előre. A településen belül a harmadik utcán jobbra fordulva célba vette Samu "otthonát". Azt senki sem mondta, hogy a dombon lakik, tizen-akárhány kilométer után ez a kis emelkedő igazán nem hiányzott, de a cél érdekében mindent. Felérve a dombtetőre, első utam a közelben található ládához vezetett, mondván legyek túl rajta minál hamarabb és utána lehet pihenni. Samu lakhelyét megkerülve a tervezett turistaúton haladtam tovább és egy ponton a z út a szántóföldre vezetett. A GPS szerint innen már csak pár méter választott el a ládától.
A leírások alapján nem gondoltam volna, hogy az ott lévő kerítésen kell átmenni ahhoz, hogy levadásszam. Szóval kicsit illegálisan behatoltam a feltételezhetően Samu lakhelyét körülvevő kerítésen át és sebtében elkezdtem a keresést. Hála a pontos műholdpozícióknak, hamar megtaláltam a ládának nem épp nevezhető befőttesüveget.
Ezt követően visszaindultam a múzeumhoz, de a bejáratnál végignéztem magam, és láttam, hogy az út pora kicsit meglátszott a ruházatomon. Így mégsem mehetek el Samuhoz, ezért kihagytam a látogatást. Kicsit rendbe szedtem magam és az út porától megszabadulva indultam volna tovább Tatára, de meghallva a vonat zaját elgondolkodtam, hogy akár innen vonattal is tovább lehet menni. Így is tettem, elindultam az állomás felé, és mire odaértem úgy döntöttem, hogy befejezem a túrát és egy másik alkalommal fogom bevenni Tatát.
A megtett út kb. 15 km volt. 3 ládát sikeresen begyűjtöttem, szóval eredményes volt a nap és kellemesen elfáradtam.