Nem gondoltam, hogy ilyen miatt kell mostanában billentyűzetet ragadnom, de most ez is elérkezett :-)

Eddig úgy néz ki, hogy gatyar.hasztó meleg lesz a héten és hétvégére sem hoz enyhülést az idő. Ezen okokból kifolyólag lehet módosítva lesz a túra útvonala és kicsit rövidebb karikát fogunk menni, mert azért 40 fok melegben nem éppen jó kutyagolni, főleg azért egy könnyűnek nem nevezhető terepen. Szerencsére van rövidítési lehetőség így erre is fel vagyok készülve.

 

Még azért bizakodom abban, hogy azért enyhül majd az idő, de mindenki készüljön fel, hogy meleg lesz. Lehet a túrára nem is kell hozni szilárd táplálékot csak nagy mennyiségű folyadékot. Javaslom a citromos vizet, mert az elveszi a szomjat és hosszan frissen tart :-)

Na de a viccet félretéve készüljetek fel a kánikulára.

Még egy dolog, ami miatt sajna ismét írnom kell, az pedig a közlekedési helyzet. A MÁV közleménye szerint 25.-éig nem fog helyreállni a vasúti közlekedés Komárom és Almásfüzitő között, ezért azon a szakaszon vonatpótló autóbuszok közlekednek. Ez még nem is lenn probléma, hisz biztosított a közlekedés, de sajna a meleg a buszokon duplán érvényesül. Szerencsére szombaton megyünk, így akkor már a kollégisták mind hazamentek, így olyan nagy tömegre nem lehet számítani és remélem, sokakat visszatart ez a dolog, és ezért inkább nem megy vonattal. De bennünket ez nem tántorít el, sőt ez benne a kihívás.

Még várok a MÁV-tól pár infót, hogy akkor mi hogyan merre mennyi, amint vannak részletek, fel fognak kerülni ide.