Az "Ördög-árok, a víz és tán a földrengések borzasztó remekműve... vihartól felizgatott kőtenger. Az egész árok medréből háznyi nagyságú sziklák tornyosulnak - itt nem látsz talpalatnyi földet, minden lépted sziklára esik." írta Rómer Flóris 1860-ban.
Fenséges szurdokának kialakulásához a víz mélyítő-romboló hatása, barlangjáratainak beszakadása is hozzájárult. A völgyoldal szikláiban, ereszeiben csaknem 50 kisebb-nagyobb fülke, barlang, hasadék bújik meg, a szurdok alját hatalmas, mohás szikladarabok borítják. Zeg-zugos, kanyargós, a felette összezáró lomboktól félhomályos a szoros, kár, hogy víz már csak hóolvadáskor, ill. nagy esők után surran a kövek között.
Először is le kell hogy szögezzem ez a túra a csapatépítésről szól, tehát csak is tömegközlekedéssel lesz megoldva a helyszínre jutás. Lehet valakinek ez nem tetszik, de annak semmi értelmét nem látom, hogy autóba ülve kisebb csoportokat alakítva jussunk el oda, ahova egyéb közlekedési eszközt is igénybe véve el lehet jutni.
A túrán lesz gyaloglás, mászás, akinek kedve van kis barlangászás is. Ez utóbbi csak szigorúan haladóknak és csak is felszereléssel.
Egy kis térkép a bejárandó útvonalról. Dudar felől a piros turistajelzésen közelítjük meg az árkot.
Hamarosan a zöld sáv csatlakozik utunkhoz, majd nemsokára a piros elválik jobbra. Mi a piroson megyünk tovább az árok felé.
Egy kis kedvcsináló videó. Sajna nem én készítettem, de annak is eljön az ideje :)
Lassan elérkezik az első túra időpontja, de addig még rengeteg feladat van. Sajna a hétvégi bejárást az időjárás szeretné keresztül húzni, de ha minden előrejelzés úgy jön be, mint ahogy a tegnapi és a mai napon, akkor nem félek :)
Én nem bocsátkozom előrejelzésekbe, de remélem jővő héten verőfényes napsütés lesz és a leégéstől kell kell majd tartanunk.
Apropó leégés, ezzel komolyabban kell foglalkozni, mert a tavaszi napsugaraknak nagyobb ereje van, mint gondolnánk, éppen ezért érzékeny bőrűek gondoskodjanak a megfelelő védelemről.